Kit várunk ide ?

Ebbe a csoportba várjuk azokat a gyerekeket 4 éves kor felett, akik korábban már ismerkedtek  a vízzel. Fejüket beleteszik a vízbe, hason siklanak lábtempózva és háton kis segítséggel fel tudnak feküdni a vízre. A középhaladó csoport oktatása még kis vízben történik.

Amit az oktatásról tudni kell

Úszóiskolánk rekreációs úszóiskola. Nem versenyeztetünk, motiválunk. Időt adunk, hogy mindenki a saját tempójában haladhasson.

Középhaladó csoportjainkban folyik a 3 úszásnem (hát, mell, gyors) helyes technikájának elsajátítása kisvízben.

Szülő nélküli önálló lépések  a víz birodalmában. A középhaladó csoportos úszásunkon szülő a medencetérben nem tartózkodhat, már az első órán sem.

Nyitott óráink és egyéni fogadóóráink lehetőséget nyújtanak a gyermek fejlődési ütemének nyomon követésére.

Úszóiskolánkban betartjuk az uszoda által előírt öltöző és kabinhasználati szabályokat. Az ajkai uszodában kabinok, csoportos öltözők, öltözőszekrények állnak a vendégek rendelkezésére.

Úszóiskolánkban havi díjas rendszert használunk.  Ez a díj csak az adott hónapban járható le, azonban a szabályosan lemondott órák esetén lehetőséget nyújtunk az óra pótlására az adott hónapon belül.

Szükséges felszerelés

  • Nyilatkozat annak a gyermeknek, aki a vízbe jön, hogy nem szenved semmiféle fertőző betegségben. A nyilatkozat letölthető itt, vagy kitölthető a fizetések alkalmával az uszodában.

  • Úszósapka (kötelező), úszószemüveg

  • Könnyen fel és lehúzható, gumis anyagú papucs

  • Törölköző. (Fürdőköpeny és poncsó nem ajánlott a nehezen kezelhetőség miatt)

  • Az úszósapka és úszószemüveg nálunk is megvásárolható illetve bérlésre is van lehetőség.

Mikor vannak a foglalkozások?

Magánoktatást szeretnél?

Mi szinte a kezdetektől Polly-sok vagyunk! Sok szülőnek ajánlottam már az iskolát. Mind a két fiam imád pancsolni, úszni! Mindig élvezik az órákat, nagyon lelkesek!

Orbán Klára, Ajka

Mennyibe kerül?

Csoport neve Alkalom Ár
Csoportos úszás (7 fő/csoport) 4 alkalom 22.000 Ft
Magánoktatás (1 fő, 45 perc) 4 alkalom 36.000 Ft + belépők
Magánoktatás (1 fő, 60 perc) 4 alkalom 48.000 Ft + belépők
Egyéb dolog Vásárlás/bérlés Ár
Úszópelenka vásárlás 7500 Ft
Úszópelenka bérlés 750 Ft /alkalom
Úszósapka – textil vásárlás 1500 Ft
Úszósapka – szilikon vásárlás 1500 Ft
Úszósapka bérlés 150 Ft /alkalom
Úszószemüveg vásárlás 1700 Ft
Úszószemüveg bérlés 170 Ft /alkalom

A jelentkezés menete