Kit várunk ide?

Ebbe a csoportunkba 4 éves kortól várjuk a gyermekeket. A kezdő csoportunk egy alapozó csoport, ahol a gyermek megszerezheti a kellő vízbiztonságot és megismerkedhet az alapokkal. Ide várjuk azokat a gyermekeket, akik még nem tudnak úszni. Azokat is akik félnek a víztől, fejüket nem merik beletenni, félnek ha víz éri az arcukat és ez lesz az első igazi vizes élményük. Ide várjuk továbbá azokat a gyermeket is, akik már ismerkedtek korábban a vízzel, de a hason siklásig, háton felfekvésig még nem jutottak el.

Amit az oktatásról tudni kell

Úszóiskolánk rekreációs úszóiskola. Nem versenyeztetünk, motiválunk. Időt adunk, hogy mindenki a saját tempójában haladhasson.

Vízhez szoktatás, vízbiztonság, alapozás sok-sok türelemmel, játékosan.  Ez a csoport a megalapozója a konkrét úszásnemek későbbi tanításának.

Szülő nélküli önálló lépések  a víz birodalmában. A kezdő csoportos úszásunkon szülő a medencetérben nem tartózkodhat, már az első órán sem.

Nyitott óráink és egyéni fogadóóráink lehetőséget nyújtanak a gyermek fejlődési ütemének nyomon követésére.

Úszóiskolánkban betartjuk az uszoda által előírt öltöző és kabinhasználati szabályokat. Az ajkai uszodában kabinok, csoportos öltözők, öltözőszekrények állnak a vendégek rendelkezésére.

Úszóiskolánkban havi díjas rendszert használunk.  Ez a díj csak az adott hónapban járható le, azonban a szabályosan lemondott órák esetén lehetőséget nyújtunk az óra pótlására az adott hónapon belül.

Szükséges felszerelés

  • Nyilatkozat annak a gyermeknek, aki a vízbe jön, hogy nem szenved semmiféle fertőző betegségben. A nyilatkozat letölthető itt, vagy kitölthető a fizetések alkalmával az uszodában.

  • Úszósapka (kötelező), úszószemüveg

  • Könnyen fel és lehúzható, gumis anyagú papucs

  • Törölköző (Fürdőköpeny és poncsó nem ajánlott a nehezen kezelhetőség miatt)

  • Az úszósapka és az úszószemüveg  nálunk is megvásárolható illetve bérlésre is van lehetőség.

Mikor vannak a foglalkozások?

Magánoktatást szeretnél?

Saját, pozitív tapasztalat alapján javasolnám mindenkinek a Pollyt, bárkinek aki szeret /nem szeret úszni hiszen ha szeret úszni remek időtöltés testnek és léleknek, ha nem, a szuper oktatók pillanatok alatt megszerettetik a vizet gyermekkel és felnőttel egyaránt! Mindenféle úszás módot nagyon hamar el lehet náluk sajátítani játékosan, rövid idő alatt. Nekünk nagyon bevállt és a kisfiam nagyon szeret hozzájuk járni úszni! Igazi vízicsibénk lett amiért nagyon hálás leszek nektek mindig!!!! Soha ne hagyjátok abba ezt a nemes foglalkozást!!!

Feketéné Mrena Gyöngyi, Ajka

Mennyibe kerül?

Csoport neve Alkalom Ár
Csoportos úszás (7 fő/csoport) 4 alkalom 22.000 Ft
Magánoktatás (1 fő, 45 perc) 4 alkalom 36.000 Ft + belépők
Magánoktatás (1 fő, 60 perc) 4 alkalom 48.000 Ft + belépők
Egyéb dolog Vásárlás/bérlés Ár
Úszópelenka vásárlás 7500 Ft
Úszópelenka bérlés 750 Ft /alkalom
Úszósapka – textil vásárlás 1500 Ft
Úszósapka – szilikon vásárlás 1500 Ft
Úszósapka bérlés 150 Ft /alkalom
Úszószemüveg vásárlás 1700 Ft
Úszószemüveg bérlés 170 Ft /alkalom

A jelentkezés menete