Egyéb

Főoldal/Egyéb

Sümegi Úszás információk

Kedves Sümegi Úszóink!

Sajnálattal értesítünk titeket, hogy nagyon nehezen ugyan, de meg kellett hoznunk egy döntést a sümegi úszásoktatásunkkal kapcsolatban. A fennálló körülmények okozta helyzetben osztottunk és szoroztunk és költséghatékonysági okok miatt úgy döntöttünk, hogy a Polly Úszóiskola Sümegen nem fogja elkezdeni csoportos úszásoktatásait sem az idén, sem pedig a jövő tanévtől.

Nem szerettünk volna cserbenhagyni titeket, de muszáj volt logikusan gondolkodnunk és az úszóiskolánk további sorsát, meglétét illetően döntéseket hozni.

Ha számotokra esetleg megoldható akkor ajkai vagy balatonfüredi helyszínünkön továbbra is szívesen fogadunk titeket.

Természetesen a márciusra kifizetett havi bérletetek március 13. után esedékes, ám elmaradt óráinak díját, továbbá a júniusi pótlásra jogosultaknak a korábban szabályosan lemondott órák díját (amit júniusban pótoltatok volna, maximum 4) visszafizetjük, mivel így szeptemberben azt kompenzálni nektek nem tudjuk.

Szilvi mindenkinek kiküldi az általunk visszafizetendő összeget, kérjük erre nézzetek rá!

Akik a bérlet árát utalták, azoknak visszautaljuk az összeget, akik pedig készpénzzel fizettek azok ezt az összeget átvehetik tőlünk 2020.06.03-án, 9.00-10.00 óra között a Sümegi Tanuszoda előtt.

Sajnáljuk, hogy ez így alakult és reméljük valamikor, valahol találkozunk még.

Polly Úszóiskola

által|2020-05-27T09:33:15+00:00május 27th, 2020|Egyéb|0 hozzászólás

Sziasztok!

Itt a „tanév végi” időszak. Nem így terveztük, de az élet közbeszólt. Köszönjük az érdeklődéseteket, hogy ebben a fura és nehéz helyzetben is velünk voltatok, érdeklődtetek, üzentetek, hiányoltatok és távolról is támogattatok minket az elmúlt 2 hónapban. Sokat gondolkodtunk, mi lesz velünk és hogyan tovább.
Sajnos a csoportos oktatást erre a tanévre véglegesen befejeztük. Indulni már szeptemberig nem fogunk tudni. Jelenleg az uszodák működése sem biztosított és a nyári körülmények között (megváltozott belépő árak, strandok nyitása stb.) csoportos oktatást nem fogunk tudni tartani.
Sajnos idén nyári úszótáborokat sem fogunk tudni tartani, mert úgy érezzük erre sem biztos helyszín, sem biztonságos körülmények egyenlőre nem állnak rendelkezésre.
Mi hisszük, hogy szeptemberben újra indulhatunk és már dolgozunk a háttérben azon hogy amint lehet azonnal kezdhessünk és minden hatékonyan és gördülékenyen működhessen. Nem tűnünk el addig sem. Jelentkezni fogunk, tartsatok ki, ne felejtsetek el minket és reméljük szeptemberben annál nagyobb öröm lesz találkozni a hosszú kiböjtölt időszak után. Bár tudjuk még nagyon messze van, de mi már nagyon várjuk!!! ❤️

által|2020-05-22T15:23:58+00:00május 22nd, 2020|Egyéb|0 hozzászólás
Go to Top