Kit várunk ide

Balatonfüreden jelenleg Baba 1-2 -es vegyes babacsoportokban tartunk babaúszás foglalkozásokat. Ezekben a csoportjainkban párhuzamosan 2 feladatsorral dolgozunk egyszerre a babák korának megfelelően.

A feladatok kor szerinti megoszlása szerint megkülönböztetünk baba 1-es és baba 2-es feladatsort.

A baba 1-es feladatok azokra a babákra vonatkoznak, akik már elmúltak 3 hónaposak és a súlyuk meghaladja a 6 kg-ot (mindkét feltételnek teljesülnie kell), de még nem töltötték be az 1 éves kort.

A baba 2-es feladatok pedig azokra, akik már elmúltak 1 évesek, de még nem töltötték be a 2-2,5 éves kort. (2-2,5 éves kor között a szülő döntheti el, hogy maradnak-e a baba csoportban, vagy elengedi a gyermeke kezét és átkerül a manókhoz.)

A baba csoport foglakozásai a kismedencében zajlanak, a csoport létszáma max. 12 fő.

Amit az oktatásról tudni kell

A két csoport foglalkozása egy időben zajlik, egy medencében, egy oktatóval és maximum 15 babával.
A párhuzamos oktatás előnye a könnyebb átjárhatóság, illetve az, hogy ha valakinél kialakult a megfelelő időpont a foglalkozáson való részvételre, akkor ne kelljen a csoportváltás miatt felborítani a napirendet.

Mivel nem használjuk ki a búvárreflekszet, így bármilyen életkorban elkezdhető a foglalkozások látogatása. A babaúszást a kismedencében tartjuk, így az is bátran részt vehet az órán, aki nem tud úszni vagy fél a víztől!

A baba csoportunk óráin kísérő meghatározott feltételek mellett tartózkodhat a medencetérben.

Úszóiskolánkban betartjuk az uszoda által előírt öltöző és kabinhasználati szabályokat. A füredi uszodában csoportos öltözők, öltözőszekrények állnak a vendégek rendelkezésére. A babák öltöztetésének megkönnyítése céljából, oktatásunk ideje alatt az öltözőben egy járókát és egy pelenkázót helyezünk el.

Úszóiskolánkban havi díjas rendszert használunk.  Ez a díj csak az adott hónapban járható le, azonban a szabályosan lemondott órák esetén lehetőséget nyújtunk az óra pótlására.

Babaúszásunkon ÁNTSZ előírás szerinti speciális úszópelenka használata szükséges!!!

Szükséges felszerelés

  • Nyilatkozat annak a gyermeknek, aki a vízbe jön, hogy nem szenved semmiféle fertőző betegségben. A babáknak orvosi vagy védőnői igazolás.  A nyilatkozat letölthető itt, vagy kitölthető a fizetések alkalmával az uszodában. 

  • A még nem szobatiszta gyermekeknek: többrétegű, combban és derékban gumival szabályozható, mosható úszópelenka 

  • Úszósapka (kötelező, szülőnek, babának)

  • Szülőnek papucs

  • Törölköző

  • Az úszósapka, úszószemüveg és a speciális úszópelenka nálunk is megvásárolható illetve bérlésre is van lehetőség.

Mikor vannak a foglalkozások?

Magánoktatást szeretnél?

Nagyon jót tesz a gyermek vízhez való viszonyának javítására, mozgás koordinációját nagyban fejleszti, valamint az immunrendszerét is erősíti. Plusz ezek mellett jót tesz a gyermek társasághoz való szocializálódásának. Ezek mellett nagyon jó szülő gyerek program. 🙂

Visi Ferenc Ágoston , Ajka

Mennyibe kerül?

Csoport neve Alkalom Ár
Csoportos úszás (7 fő/csoport) 4 alkalom 25.000 Ft
Magánoktatás (1 fő, 45 perc) 4 alkalom 40.000 Ft + belépők
Magánoktatás (1 fő, 60 perc) 4 alkalom 53.200 Ft + belépők

Balatonfüreden az oktatáson részt vevő szülőknek belépőt nem, csak egy 400Ft-os  jegyet kell váltaniuk a pénztárban. Azonban az uszoda területét 20 perccel az oktatás után el kell hagyniuk! A medencetérben kísérő csak érvényes belépőjeggyel tartózkodhat!

Egyéb dolog Vásárlás/bérlés Ár
Úszópelenka vásárlás 7500 Ft
Úszópelenka bérlés 750 Ft /alkalom
Úszósapka – textil vásárlás 1500 Ft
Úszósapka – szilikon vásárlás 1500 Ft
Úszósapka bérlés 150 Ft /alkalom
Úszószemüveg vásárlás 1700 Ft
Úszószemüveg bérlés 170 Ft /alkalom

A jelentkezés menete